tanátsot kérvén az ö szolgaitol nem azért, hogy azokot kövessék, hanem hogy azokban. valamely gántsot találhassanak.
K. Ez a parantsolat szükségesé tellyeségel. az üdveségre?
F Mint hogy e leg elsöb, és leg nagyob aparantsolatok közöt. és mint hogy atörvény, és a proféták ebben foglaltatnak. tehát tellyeségel szükségesnek kel lenni, vagy is azt kellene mondani, hogy egy sintsen szükséges. epedig ollyan rettentö tévelygés volna, a mely el törölné a törvént. aprofétákot, az Évangyéliumot., és az egész vallást, közönségesen a szeretet leg elsö indittoja. minden emberi kivánságnak. ugyan az is vezeti arra avégre a mellyet magában fel tett, ha az a vég nem az Isten., tehát a teremtet állatnak kel lenni. hogy ha pedig az Isten helyet ateremtet állatot szeretik. és azt veszik végül, akoron. nagy igasságtalanságal vannak hozája. és oly ígen meg bánttyák. hogy azt ki nem lehet mondani. más képen. hanem hogy a bálványozás. mert akor a teremtet állatot üsmérik örökös jóknak. és ö néki adgyák azt a tiszteletet, a melyel tsak az Istennek tartoznak, tehat hogy Istené lehesünk, és részesülhesünk az üdveségben., azon legyünk, hogy a teremtet állathoz valo szeretetet olttsuk el szivünkben, szeresük Istenünket, és fordittsuk hozzája azon szeretetböl minden tselekedetinket. és magunk viselésit, ahol nem uralkodik ez az Isteni szeretet, ót arosz kivánságok uralkodnak, és a teremtet állat alá vetik az embert.
K. Magyarázd meg ezeket a szokot. szeresed az Istent, tellyes szivedböl,?
F Valojában tsak a sziv szeret, tellyes szivböl szeretni pedig az Istent a, hogy ötet egész szeretettel szeresük, ugy hogy a meg ne légyen osztva. ne hogy egyik részit az Istennek adgyuk, és a másikát a teremtet állatnak, mint hogy az Isten a mi egyedül valo örökös jónk, és egyedül valo tzéllya reménségünknek, öis egyedül ami boldogságunk, azért tsak ö érdemli egyedül szeretetünket, ateremtet állat. ö elötte tsak semmi. és tsak szines jó lévén, azért tölle semmi jót nem várhatunk, ö nem tehet minket se jóbbaká. se boldogabbaká, nem érdem lik tehát rendeletlen tiszteletünket, se szeretetünket, a mi lelkünk sokal nagyob. és drágáb, az egész világnál, az Istentöl vévén minémüségeit, azért magát. meg kissebitti, és le veti, hogy ha az örökös jó
(II. Épistolák: 793)